Chapter; 3rd

Hi, guys!

Sajnálom, rövid lett, legközelebb szerintem kedden lesz rész.

Have a nice day!Xx

Mo Becker:

Az idő nagyon nehezen akart telni, és féltem, hogy mi lesz velem itt egy hónapig, ha egy napot sem bírok ki. Éjfél körül lehetett már, amikor mindenki elment aludni, Kyle is bejött a matracra, pedig felajánlottam neki, hogy nyugodtan aludjon az ágyába, majd én alszok lent, de kedvesen elutasította.

A hó kint nagy pelyhekben szitált, s bár az ablakon ültem, még is éreztem, ahogy a hideg sorscsapásként akar magába vonni, és megszüntetni emberi kilétem alól. Tudtam jól, hogy ebbe a hónapba van a legnagyobb esély rá, hogy végig farkas legyek, hisz nem lesz olyan jó idő az időjárás szerint, hogy legalább a házba átváltozzak.

Nagyot sóhajtottam, lassan kilépkedtem az ajtóig, és mikor bebizonyosodtam róla, hogy Kyle nem ébredt fel, letoltam a kilincset. Megijedtem, mikor megláttam, hogy a Tv-be egy horror megy, amibe ép gyilkolnak, de végül igyekeztem nem venni róla tudomást, jobban érdekelt, hogy ki van még fent. Lábujjhegyen mászkáltam a hideg, fából készült padlón, ami nyikorgott kicsi ujjaim alatt. Óvatosan nyúltam a nagy, göndör hajért, ami lefedte az alvó srác fejét, visszafojtottam egy kuncogást, mikor horkolásba kezdett, de megnyugodtam, hogy mélyen alszik. Jobban szemügyre vettem telt, rózsaszín ajkait, amik nyugodtan zárultak, nem préselte őket össze, mint amikor engem nézett. Hosszú, fekete, sűrű szempillái orcáján pihentek, tökéletes alakú orra néha-néha rezgett, mikor hangosan horkolt. Eddig is feltűnt, hogy igen helyes fiatal srác, de most, hogy nyugodt is, gyönyörűnek is mondhatnám, sőt, sokkal többnek. Kíváncsi vagyok, hogy hány lánynak törte össze már a szívét, vagy legalább is hányat sikerült elcsábítania.

- Helyes egy pali, nem igaz, Mo? - Összerezzentem a mély hangra, kapkodva léptem el Harry mellől, aki a másik oldalára fordult.

Lesütöttem a fejem, és reménykedtem benne, hogy a halvány fénybe nem látja a rózsaszín pírt az arcomon, de a szórakozott, álmos mosolya tudatta velem, hogy jól szórakozik rajtam.

- Ethan vagy, ugye? - Suttogtam a tipikus pisztácia hangomon, ahogy az én falkám mondaná.

Sosem értettem, miért mondják a hangomra, és rám is, hogy pisztácia. Emlékszem, America azt evett, amikor haza jöttek a többiek a boltból, én Mare mellett ültem, és a Tv-t néztem. Greg elsőnek rám, majd a pisztácia héjakra nézett -hozzá teszem, eddig valamiért mindig ki akarták találni, hogy mire hasonlít a hangom-, és felordított, hogy én egy pisztácia vagyok.

- Igen. Ő pedig Harry. - Szélesebben vigyorgott.

Aprót bólintottam, beállt az a kínos csend, amit csak ma tudtam tapasztalni. Nem szóltunk egymáshoz, de tudtam, hogy most azt hiszi, hogy egész este Harryt kukkoltam, vagy hogy teljesen belé zúgtam, pedig nem. Nem. Akkor sem...Na jó, egy kicsit talán tetszik, de nem mondanám bele zúgásnak, hisz ő engem valamiért utál, és nem is ismerjük egymást. Bár nem értem, mi baja van velem, ha -mint ahogy az előbb mondtam- nem is ismer, és nem csináltam semmi rosszat, sőt, még nem is csináltam semmit. Arról pedig nem én tehetek, hogy hamar átváltoztam, és a tudtom nélkül egy ismeretlen falkába tettek, és még nem is beszéltem az én családommal.

- Megyek aludni. Csak...iszok. - Hadartam, és a konyhába lépkedtem amennyire halkan csak tudtam.

Chapter; 2nd

Mo Becker:

Nem értettem, hogy a göndörkének mi rosszat ártottam, de valahogy nem is akartam tudni. csak idegesített, hogy úgy néz rám, mint ha megöltem volna egy hozzá tartozóját, vagy valami, közbe meg életemben most látom elsőnek emberként. Biztos rossz napja volt, gondoltam, pedig nekem is az volt, és még sem nézek rá fintorogva. Na jó, nem normális az, aki egy ilyen fiúra, mint ő, fintorogva néz, mert...khm...igazán nagyon helyes, és ellenállhatatlan, no és azok a szemek! Könyörgöm, aki neki nemet tud mondani, az vagy egy fiú, vagy egy leszbikus lány.

- Szia, Mo! Mason vagyok! - Egy fiatal, svájci sapkás fiú lépett elém egy kedves mosollyal tiszta arcán, és a kezét nyújtottam, amit habozva, de elfogadtam.

Néztem, ahogy gyengéden megrázza, és nem tudtam figyelmen kívül hagyni az enyhe francia akcentust bársonyos hangjába. Nem is tudom, valahogy olyan pozitív kisugárzása volt, hogy el is felejtettem, hogy mennyire haragszok Willre és a falkára, hogy itt hagytak, ráadásul a bele egyezésem nélkül. Eddig nem volt annyira nagy cimbora a két farkas család, vagy is nem volt semmi konfliktus, de még is. Meg is lepett, amikor az ismerős szagokat megéreztem a szobába, ahol felkeltem. Erről jut eszembe, utálok rövid nadrágba lenni! Olyan...Semmilyen combjaim vannak, és annyira undorító, hogy valahogy már nem is csodálkozok, hogy a fekete farkas hogy fintorgott.

- Tom, Ethan, Kenton, Liam, ő Mason, Harry, én Kendrick vagyok, aki meg bent horkol a szobában, Kyle - Mosolygott Kendrick.

Tom, Kenton és Liam aranyosan intettek, Ethan bólintott, Mason mosolygott, Kendrick pedig megrúgta Harry -Hmm, milyen szexy név!- lábát, aki ezzel felmorgott, mint egy farkas.

Kellemetlenül éreztem magam, álltam az ajtónak támaszkodva, rajtam hét szempár, akik kíváncsian, vagy épp idegesen fürkésztek. Szerettem volna abban a pillanatban farkassá változni, és elvágtázni a térdig érő hóban, amitől fázott általában a hasam, és a bundám is elázott, de ennél a helyzetnél minden jobb. Nem utálok farkas lenni, de zavar, ha nem csinálhatok semmit a világon, csak bujkálok a falkával a fák között a vadászok elől, vagy ép szarvasokat keresünk, amin igazságosan megosztozunk, akárki is kapta el. Én vagyok az egyetlen, aki nem hajlandó megenni a cicákat, vagy a nyulakat, bár a macskákat nem szeretjük valahogy. Nem lenne szívem megenni őket, és a többiek kedvesek, és miattam nem is támadnak rájuk.

- Nem vagy éhes? - Kérdezte mosolyogva Tom, és meg sem várva a válaszomat, apa módjára megragadta a kezem, és a konyhába húzott.

Kissé furcsálltam, hogy a többieket nem kérdezte meg az ennivel kapcsolatban, hisz nálunk szokás, de végül nem szóltam érte, nem akartam rossz benyomást kelteni az első öt percben.

- Őőő, csinálok magamnak valamit, csak...csak nem tudom, hogy mi hol van, de biztos sikerül egy rántottát össze ütnöm...és...nem kérdezzük meg a többieket, hogy kérnek-e? Nem úgy illik? - Nem bírtam magam visszafogni, zavart az udvariatlansága a többiekkel szemben.

- Majd ők csinálnak maguknak, ha kérnek. Nem vagyunk senkinek sem a csicskája, Mo. - Mosolygott gyerekesen, de én tovább harcoltam.

- Illene megkérdezni őket, hogy kérnek-e - Feleltem, és meg sem vártam válaszát, már a nappali ajtajában érdeklődtem a többiek iránt.

Végül nyolcan ettünk; időközben Kyle is felkelt, Harry pedig nem kért. Furcsa volt, hogy úgy néztek rám, amikor megkérdeztem, mint ha héberül beszélnék, de valahol büszke voltam magamra, és tudtam jól, hogy Will is az lenne, aki apám helyett apám volt. Hát, jól itt hagyott velük, már nem azért! Ő a legrosszabb legjobb apuka! Most nagyon haragszok rá, és egyben hiányzanak is, bár mosolyogtam a tudaton, ahogy elképzeltem Americát, ahogy a kocsi közepén sikított, amiért itt kellet engem hagyni, a többiek pedig a fejüket fogták.

Tom értetlenkedve húzta fel a szemöldökét, mikor halkan felkuncogtam, de úgy döntöttem, hogy nézhet hülyének, nem magyarázom meg. elővettem harminc (!!!) tojást, amit tudtam, hogy csak harmadjára tudok megsütni. Egy tányért, egy  villát, fakanalat, sót olajat, sajtot, tejet és egy serpenyőt. Tíz tojást a tányérba törtem, s löttyintettem bele egy kis tejet, egy csipetnyi só, majd felvertem. A serpenyőbe olajat öntöttem, közben éreztem magamon Tom tekintetét.

- Miért teszel bele tejet? - Értetlenkedett, miközben meggyújtottam a gázt.

- Úgy finomabb - Mosolyogtam, s bele öntöttem a serpenyőbe az összevert tojást.

Amikor már kezdett sűrűsödni, sajtot reszeltem rá, össze gyűlt a számba a nyál az illatát érezve. Még kétszer megismételtem a dolgokat, végül nyolc tányérra rátéve készen is lettem. Tom szólt a fiúknak, akik egyből is jöttek, és értetlenkedve nézték a sajtot a tojásba keverve. Végül Ethan vette a bátorságot, és bevett egy kis darabot a szájába -...kézzel...-, s kitágult szemekkel nézett végig a csapaton, majd undorítóan zabálni kezdett. Markába fogta a tojást, és a szájába tömte, míg el nem fogyott.

- Hali - Jött be a konyhába Harry, és kivette a kezemből a tányért, amit nem értettem, csak akkor, amikor elkezdte enni.

- Harry! Nem kértél! - Dünnyögte tele szájjal Kendrick, és akkor jöttem rá, hogy ő lehet a falka vezér, mint nálunk Will.

- Nem érdekel - Morogta.

Kendrick kiabálásra nyitotta a száját, de közbe vágtam.

- Hagyd, hagy egye nyugodtan. Úgy sem vagyok éhes. - Mosolyt erőltettem az arcomra, és csak reménykedtem benne, hogy nem hallják meg a korgó gyomromat.

Harry úgy nézett rám, mint egy dühös farkas, aki épp támadni készült. Elképzeltem, ahogy egy hatalmas, fekete farkas rám, egy kicsi fehérre vicsorog, és lassú, magabiztos, megfontolt léptekkel közeledett felém. Menekülés képen sétáltam be a szobába, és majd nem rám jött a sírhatnék. Willék itt hagytak. Ez nem lehet igaz! Nélkülem fognak karácsonyozni, még sosem töltöttem nélkülük egy napot sem, nem hogy egy hónapot.

Sóhajtva huppantam le az ágyra, Kyle horkolása nélkül üres volt a szoba, csak valami érdekes csapkosát hallottam az ablak felől. Eleinte megijedtem, de vettem a bátorságot, hogy megnézzem, mi az. Visszatartottam egy sikítást, és bár senki sem látott, biztos voltam benne, hogy pír lepte el az arcomat. Az ajkaimra harapva gondolkoztam, hogy mit is csinálhatnék a zafírkék pillangóval, ami nagyon ki szeretett volna jutni. De nem engedhettem ki, hisz meg is fagyna öt perc múlva, és kár lenne érte. Tanácstalanul néztem szét a szobába, míg meg nem láttam egy nagy befőttes üveget a Tv-t tartó polcon. Egy hegyes nem tudom micsodát is találtam az ágy mellett, amivel kilyukasztattam a tetejét, hogy könnyedén levegőhöz jusson, majd díszítésként letéptem egy növény leveiből zöldet, és két virágot. Óvatosan lépkedtem az ablakhoz, a kezem és a befőttes üveg közé intéztem a csodaszép pillangót és lassan közé is zártam. Meglepetésemre nem csapkodott a szárnyaival, egészen nyugis volt. Halványan elmosolyodtam, és az íróasztalra helyeztem az üveget.

Chapter; 1st

Mo Becker:

Jó érzés volt újra embernek lenni. Bár biztos vagyok benne, hogy amikor még farkas voltam, szétvertem az egész házat, még is nyugalommal töltött el Will halk káromkodása, amint végig mérte a kupis szobát. Csípőre tett kézzel gondolkozott, kínjában nevetett fel, ezzel megcsilingelve mély hangját, amit ezer közül is felismernék. Visszafogtam egy kuncogást, mikor a nevemet kezdte egyre hangosabban kiabálni, és megrezzent, mikor megfordult, és meglátott egy felborított szék, s pár műanyag üveg között. Nagyon sóhajtott, miközben az orrnyergét masszírozta, és csak akkor fogtam fel, hogy december elseje van. Egy hétig voltam farkas, és három napba telt vissza változtatni. Még látszódnak a rászáradt vér nyomok a kezemen, s a lábaimon, no meg a padlón, amitől hirtelen felbukkant pár kép a fejembe. Azt hiszem, a fürdőbe zártak be, és reménykedtek benne, hogy vissza változok. Tristannek kellett volna vigyáznia rám, de ide el lehet hallani horkolását, ami bizonyítja, hogy elaludt. És aztán éhes lettem. Majd mindent szétvertem a házban, már ahova bejutottam. Egyedül America szobájába, és persze az enyémbe nem jutottam be, de úgy látom, a sajátom nyitva van.

- Mehetünk? - Lépett be Sam három világos kék színben pompázó bőrönddel a kezében, s elismerően fütyült, mikor jobban körbe mérte a helyiséget. - Szép munka, Mo! Elismerésem.

- Köszi - Mosolyogtam szerényen, Will pedig rosszabbul nézett ki, mint valaha.

Halkan kuncogtam, s elpirultam, mikor rájöttem, hogy épp zuhanyzás után voltam egy hete, mikor átváltoztam, szóval egy szál fehérneműbe vagyok. Helyesebben szólva kettő. Sietve keltem fel, nagyjából ledörzsöltem magamról a vért, sietve ügettem be a szobámba, ahol már ki volt készítve a megfelelő meleg öltözet. Belebújtam a csőnadrágomba, de alá vettem egy harisnyát, aztán lecseréltem a melltartómat, az újra rávettem egy trikót, arra is egy hosszú ujjút, arra rá kettő pulcsit, végül egy kabát. Előkutattam a kedvenc bolyhos, hópelyhekkel díszített térd zoknimat, amit magamra erőszakoltam, végül megállapítottam, hogy úgy nézhetek ki, mint egy dagadt elefánt, s úgy is érzem magam. De nyugtatott a tudat, hogy mindenki rendesen fel volt öltözve, még Greg is, aki csak attól változik át farkassá, ha bele hempereg a hidegbe.

- Will, jössz? - Mosolyogtam ártatlanul, de egyből megdermedtem, mikor éreztem a hideget a hátamon.

Résnyire nyitott ajkakkal próbáltam a levegő vételemet egyenletesen tartani, segítség kérően pillantottam Tristanre, aki értette, mire gondolok.

- Mo, futás...Gyorsan, be a kocsiba, Mo! - Megragadta a kezem, s sietősen húzni kezdett, közben nem kicsit káromkodott.

Akármennyire is akartam, nem tudtam a lábaimat járásra bírni. A torkom viszketni kezdett, a szemeimből véres könnyek potyogtak egyenesen a földre, és innen már tudtam, hogy én nem megyek velük L.A.-ba. Térdre estem, és hiába próbáltak felállítani, már láttam a karmokat a körmeim helyett. A szemeim tágra nyíltak, a füleim mint ha behúzódtak volna; átváltoztak America szavaival: cuki manó fülekké. Alattam nagy vér pocsolya kerekedett, ami igen csúnyán mutatott a friss, fehér havon. Greg vett egy nagy levegőt, majd kiemelt a vérből, a sikításomra mindannyian össze rezzentek. Észre sem vettem, de Will kezét szorongattam végig, mint ahogy mindig is tettem minden egyes átváltozásnál. Hallottam biztató szavait, hogy ne erőlködjek, de nem tettem. Valahogy nekem mindig is fájt, és fáj az átváltozás. Sosem sikerült még fájdalom mentesen.

Egy fél órát szenvedtem a hóba, a falka fele vissza ment a házba, mert fáztak. Végül farkas testben néztem az előttem álló Willre és Tristanre, akik mozdulatlanok maradtak. Csak akkor értettem meg, hogy mit akarnak, mikor Will csettintett, Greg pedig szinte repült, és már nem volt időm elmenekülni. Lefogott, miközben szúrást éreztem a nyakamnál, amitől hangosan felnyüszítettem, és csak azt vettem észre, hogy körülöttem mindenki elfeketedik.

***

Valaki horkol mellettem. De nem Tristan, neki nincs ennyire mély horkolása, és az ismeretlen személy hangosabban szuszog. Ijedve keltem fel, és egy nagy, szinte luxus szobába találtam magam, de nem annyira, mint a mi falkánk háza. Mert ez nem a mi házunk volt. Egy hatalmas francia ágyon feküdtem, s vissza fojtottam egy sikítást, mikor jobb oldalt, egy matracon megtaláltam az ismeretlen személyt. Barna haja kuszán állt a fején, pár tincs a szemébe lógott. A hasán feküdt, és a takaró ellenére is ki tudtam deríteni, hogy milyen széles vállai lehetnek. Az ágy előtt egy fából készült ajtó volt, a jobb oldalán egy szekrény, a bal oldalán egy plasma Tv. A jobb kezemnél egy íróasztal, amin egy laptop volt, és ennyi. Nem volt más a szobában, csak ennyi. 

Ismét elpirultam, mikor melltartóban és bugyiban találtam magam. A matrac túl oldalán a ruháim pihentek egy kandallón, de csöpögött belőlük a víz. Kicsit jobban szétnéztem, de nem kellett sokat keresgélnem, míg meg nem találtam az ágy végére rakott ruhákat. Egy rövid, farmer nadrág egy pólóval, és egy zoknival. A nadrág túl rövid volt, a póló is jobban kivágott, mint amihez hozzá vagyok szokva, a zokni pedig jó volt. Keresgéltem, hátha megtalálom a gagya többi részét, de csalódnom kellett. De abba biztos voltam, hogy ezeket a ruhákat egy másik lány is hordta, hisz olyan az illata. Még hozzá farkas illat. Ó, persze! A szomszéd falkába lehetek. Willék ezek szerint ide hoztak el, miután elaltattak. Még nem találkoztam velük, csak egy nagy feketével, aki elkapott előlem egy szegény nyuszit, pedig csak játszani akartam vele! Nem lenne szívem megenni, s végig kellett néznem, ahogy szegénykét szétszaggatja. 

Egy nagy levegő után átlépdeltem a matracon, s kinyitottam az ajtót. Egy nappalit kaptam, hét sráccal. 19-től 28-ig lehettek, ami a korukat jellemzik. Talán az egyik lehetett harminc körül. Egyből felismertem a fekete farkast; csak neki volt olyan szeme. A zöldnek legalább száz árnyalatát véltem felfedezni benne, míg a többieknek inkább barna volt. Csak egy embernek volt kék, de össze sem lehetett volna hasonlítani őket. 

- Szia! - Mosolygott kedvesen a kék szemű, míg a fekete farkas úgy nézett, mint ha én lennék az első számú közellenség. - Hogy hívnak?

- M-mo - Motyogtam.

- Hát, Mo, most egy hónapig itt fogsz lakni nálunk, míg nem jön haza a falkád - Felelte a fel nem tett kérdésemre a harminc év körüli, mire a fekete farkas undorodva fintorgott.