Chapter; 2nd

Mo Becker:

Nem értettem, hogy a göndörkének mi rosszat ártottam, de valahogy nem is akartam tudni. csak idegesített, hogy úgy néz rám, mint ha megöltem volna egy hozzá tartozóját, vagy valami, közbe meg életemben most látom elsőnek emberként. Biztos rossz napja volt, gondoltam, pedig nekem is az volt, és még sem nézek rá fintorogva. Na jó, nem normális az, aki egy ilyen fiúra, mint ő, fintorogva néz, mert...khm...igazán nagyon helyes, és ellenállhatatlan, no és azok a szemek! Könyörgöm, aki neki nemet tud mondani, az vagy egy fiú, vagy egy leszbikus lány.

- Szia, Mo! Mason vagyok! - Egy fiatal, svájci sapkás fiú lépett elém egy kedves mosollyal tiszta arcán, és a kezét nyújtottam, amit habozva, de elfogadtam.

Néztem, ahogy gyengéden megrázza, és nem tudtam figyelmen kívül hagyni az enyhe francia akcentust bársonyos hangjába. Nem is tudom, valahogy olyan pozitív kisugárzása volt, hogy el is felejtettem, hogy mennyire haragszok Willre és a falkára, hogy itt hagytak, ráadásul a bele egyezésem nélkül. Eddig nem volt annyira nagy cimbora a két farkas család, vagy is nem volt semmi konfliktus, de még is. Meg is lepett, amikor az ismerős szagokat megéreztem a szobába, ahol felkeltem. Erről jut eszembe, utálok rövid nadrágba lenni! Olyan...Semmilyen combjaim vannak, és annyira undorító, hogy valahogy már nem is csodálkozok, hogy a fekete farkas hogy fintorgott.

- Tom, Ethan, Kenton, Liam, ő Mason, Harry, én Kendrick vagyok, aki meg bent horkol a szobában, Kyle - Mosolygott Kendrick.

Tom, Kenton és Liam aranyosan intettek, Ethan bólintott, Mason mosolygott, Kendrick pedig megrúgta Harry -Hmm, milyen szexy név!- lábát, aki ezzel felmorgott, mint egy farkas.

Kellemetlenül éreztem magam, álltam az ajtónak támaszkodva, rajtam hét szempár, akik kíváncsian, vagy épp idegesen fürkésztek. Szerettem volna abban a pillanatban farkassá változni, és elvágtázni a térdig érő hóban, amitől fázott általában a hasam, és a bundám is elázott, de ennél a helyzetnél minden jobb. Nem utálok farkas lenni, de zavar, ha nem csinálhatok semmit a világon, csak bujkálok a falkával a fák között a vadászok elől, vagy ép szarvasokat keresünk, amin igazságosan megosztozunk, akárki is kapta el. Én vagyok az egyetlen, aki nem hajlandó megenni a cicákat, vagy a nyulakat, bár a macskákat nem szeretjük valahogy. Nem lenne szívem megenni őket, és a többiek kedvesek, és miattam nem is támadnak rájuk.

- Nem vagy éhes? - Kérdezte mosolyogva Tom, és meg sem várva a válaszomat, apa módjára megragadta a kezem, és a konyhába húzott.

Kissé furcsálltam, hogy a többieket nem kérdezte meg az ennivel kapcsolatban, hisz nálunk szokás, de végül nem szóltam érte, nem akartam rossz benyomást kelteni az első öt percben.

- Őőő, csinálok magamnak valamit, csak...csak nem tudom, hogy mi hol van, de biztos sikerül egy rántottát össze ütnöm...és...nem kérdezzük meg a többieket, hogy kérnek-e? Nem úgy illik? - Nem bírtam magam visszafogni, zavart az udvariatlansága a többiekkel szemben.

- Majd ők csinálnak maguknak, ha kérnek. Nem vagyunk senkinek sem a csicskája, Mo. - Mosolygott gyerekesen, de én tovább harcoltam.

- Illene megkérdezni őket, hogy kérnek-e - Feleltem, és meg sem vártam válaszát, már a nappali ajtajában érdeklődtem a többiek iránt.

Végül nyolcan ettünk; időközben Kyle is felkelt, Harry pedig nem kért. Furcsa volt, hogy úgy néztek rám, amikor megkérdeztem, mint ha héberül beszélnék, de valahol büszke voltam magamra, és tudtam jól, hogy Will is az lenne, aki apám helyett apám volt. Hát, jól itt hagyott velük, már nem azért! Ő a legrosszabb legjobb apuka! Most nagyon haragszok rá, és egyben hiányzanak is, bár mosolyogtam a tudaton, ahogy elképzeltem Americát, ahogy a kocsi közepén sikított, amiért itt kellet engem hagyni, a többiek pedig a fejüket fogták.

Tom értetlenkedve húzta fel a szemöldökét, mikor halkan felkuncogtam, de úgy döntöttem, hogy nézhet hülyének, nem magyarázom meg. elővettem harminc (!!!) tojást, amit tudtam, hogy csak harmadjára tudok megsütni. Egy tányért, egy  villát, fakanalat, sót olajat, sajtot, tejet és egy serpenyőt. Tíz tojást a tányérba törtem, s löttyintettem bele egy kis tejet, egy csipetnyi só, majd felvertem. A serpenyőbe olajat öntöttem, közben éreztem magamon Tom tekintetét.

- Miért teszel bele tejet? - Értetlenkedett, miközben meggyújtottam a gázt.

- Úgy finomabb - Mosolyogtam, s bele öntöttem a serpenyőbe az összevert tojást.

Amikor már kezdett sűrűsödni, sajtot reszeltem rá, össze gyűlt a számba a nyál az illatát érezve. Még kétszer megismételtem a dolgokat, végül nyolc tányérra rátéve készen is lettem. Tom szólt a fiúknak, akik egyből is jöttek, és értetlenkedve nézték a sajtot a tojásba keverve. Végül Ethan vette a bátorságot, és bevett egy kis darabot a szájába -...kézzel...-, s kitágult szemekkel nézett végig a csapaton, majd undorítóan zabálni kezdett. Markába fogta a tojást, és a szájába tömte, míg el nem fogyott.

- Hali - Jött be a konyhába Harry, és kivette a kezemből a tányért, amit nem értettem, csak akkor, amikor elkezdte enni.

- Harry! Nem kértél! - Dünnyögte tele szájjal Kendrick, és akkor jöttem rá, hogy ő lehet a falka vezér, mint nálunk Will.

- Nem érdekel - Morogta.

Kendrick kiabálásra nyitotta a száját, de közbe vágtam.

- Hagyd, hagy egye nyugodtan. Úgy sem vagyok éhes. - Mosolyt erőltettem az arcomra, és csak reménykedtem benne, hogy nem hallják meg a korgó gyomromat.

Harry úgy nézett rám, mint egy dühös farkas, aki épp támadni készült. Elképzeltem, ahogy egy hatalmas, fekete farkas rám, egy kicsi fehérre vicsorog, és lassú, magabiztos, megfontolt léptekkel közeledett felém. Menekülés képen sétáltam be a szobába, és majd nem rám jött a sírhatnék. Willék itt hagytak. Ez nem lehet igaz! Nélkülem fognak karácsonyozni, még sosem töltöttem nélkülük egy napot sem, nem hogy egy hónapot.

Sóhajtva huppantam le az ágyra, Kyle horkolása nélkül üres volt a szoba, csak valami érdekes csapkosát hallottam az ablak felől. Eleinte megijedtem, de vettem a bátorságot, hogy megnézzem, mi az. Visszatartottam egy sikítást, és bár senki sem látott, biztos voltam benne, hogy pír lepte el az arcomat. Az ajkaimra harapva gondolkoztam, hogy mit is csinálhatnék a zafírkék pillangóval, ami nagyon ki szeretett volna jutni. De nem engedhettem ki, hisz meg is fagyna öt perc múlva, és kár lenne érte. Tanácstalanul néztem szét a szobába, míg meg nem láttam egy nagy befőttes üveget a Tv-t tartó polcon. Egy hegyes nem tudom micsodát is találtam az ágy mellett, amivel kilyukasztattam a tetejét, hogy könnyedén levegőhöz jusson, majd díszítésként letéptem egy növény leveiből zöldet, és két virágot. Óvatosan lépkedtem az ablakhoz, a kezem és a befőttes üveg közé intéztem a csodaszép pillangót és lassan közé is zártam. Meglepetésemre nem csapkodott a szárnyaival, egészen nyugis volt. Halványan elmosolyodtam, és az íróasztalra helyeztem az üveget.