Chapter; 1st

Mo Becker:

Jó érzés volt újra embernek lenni. Bár biztos vagyok benne, hogy amikor még farkas voltam, szétvertem az egész házat, még is nyugalommal töltött el Will halk káromkodása, amint végig mérte a kupis szobát. Csípőre tett kézzel gondolkozott, kínjában nevetett fel, ezzel megcsilingelve mély hangját, amit ezer közül is felismernék. Visszafogtam egy kuncogást, mikor a nevemet kezdte egyre hangosabban kiabálni, és megrezzent, mikor megfordult, és meglátott egy felborított szék, s pár műanyag üveg között. Nagyon sóhajtott, miközben az orrnyergét masszírozta, és csak akkor fogtam fel, hogy december elseje van. Egy hétig voltam farkas, és három napba telt vissza változtatni. Még látszódnak a rászáradt vér nyomok a kezemen, s a lábaimon, no meg a padlón, amitől hirtelen felbukkant pár kép a fejembe. Azt hiszem, a fürdőbe zártak be, és reménykedtek benne, hogy vissza változok. Tristannek kellett volna vigyáznia rám, de ide el lehet hallani horkolását, ami bizonyítja, hogy elaludt. És aztán éhes lettem. Majd mindent szétvertem a házban, már ahova bejutottam. Egyedül America szobájába, és persze az enyémbe nem jutottam be, de úgy látom, a sajátom nyitva van.

- Mehetünk? - Lépett be Sam három világos kék színben pompázó bőrönddel a kezében, s elismerően fütyült, mikor jobban körbe mérte a helyiséget. - Szép munka, Mo! Elismerésem.

- Köszi - Mosolyogtam szerényen, Will pedig rosszabbul nézett ki, mint valaha.

Halkan kuncogtam, s elpirultam, mikor rájöttem, hogy épp zuhanyzás után voltam egy hete, mikor átváltoztam, szóval egy szál fehérneműbe vagyok. Helyesebben szólva kettő. Sietve keltem fel, nagyjából ledörzsöltem magamról a vért, sietve ügettem be a szobámba, ahol már ki volt készítve a megfelelő meleg öltözet. Belebújtam a csőnadrágomba, de alá vettem egy harisnyát, aztán lecseréltem a melltartómat, az újra rávettem egy trikót, arra is egy hosszú ujjút, arra rá kettő pulcsit, végül egy kabát. Előkutattam a kedvenc bolyhos, hópelyhekkel díszített térd zoknimat, amit magamra erőszakoltam, végül megállapítottam, hogy úgy nézhetek ki, mint egy dagadt elefánt, s úgy is érzem magam. De nyugtatott a tudat, hogy mindenki rendesen fel volt öltözve, még Greg is, aki csak attól változik át farkassá, ha bele hempereg a hidegbe.

- Will, jössz? - Mosolyogtam ártatlanul, de egyből megdermedtem, mikor éreztem a hideget a hátamon.

Résnyire nyitott ajkakkal próbáltam a levegő vételemet egyenletesen tartani, segítség kérően pillantottam Tristanre, aki értette, mire gondolok.

- Mo, futás...Gyorsan, be a kocsiba, Mo! - Megragadta a kezem, s sietősen húzni kezdett, közben nem kicsit káromkodott.

Akármennyire is akartam, nem tudtam a lábaimat járásra bírni. A torkom viszketni kezdett, a szemeimből véres könnyek potyogtak egyenesen a földre, és innen már tudtam, hogy én nem megyek velük L.A.-ba. Térdre estem, és hiába próbáltak felállítani, már láttam a karmokat a körmeim helyett. A szemeim tágra nyíltak, a füleim mint ha behúzódtak volna; átváltoztak America szavaival: cuki manó fülekké. Alattam nagy vér pocsolya kerekedett, ami igen csúnyán mutatott a friss, fehér havon. Greg vett egy nagy levegőt, majd kiemelt a vérből, a sikításomra mindannyian össze rezzentek. Észre sem vettem, de Will kezét szorongattam végig, mint ahogy mindig is tettem minden egyes átváltozásnál. Hallottam biztató szavait, hogy ne erőlködjek, de nem tettem. Valahogy nekem mindig is fájt, és fáj az átváltozás. Sosem sikerült még fájdalom mentesen.

Egy fél órát szenvedtem a hóba, a falka fele vissza ment a házba, mert fáztak. Végül farkas testben néztem az előttem álló Willre és Tristanre, akik mozdulatlanok maradtak. Csak akkor értettem meg, hogy mit akarnak, mikor Will csettintett, Greg pedig szinte repült, és már nem volt időm elmenekülni. Lefogott, miközben szúrást éreztem a nyakamnál, amitől hangosan felnyüszítettem, és csak azt vettem észre, hogy körülöttem mindenki elfeketedik.

***

Valaki horkol mellettem. De nem Tristan, neki nincs ennyire mély horkolása, és az ismeretlen személy hangosabban szuszog. Ijedve keltem fel, és egy nagy, szinte luxus szobába találtam magam, de nem annyira, mint a mi falkánk háza. Mert ez nem a mi házunk volt. Egy hatalmas francia ágyon feküdtem, s vissza fojtottam egy sikítást, mikor jobb oldalt, egy matracon megtaláltam az ismeretlen személyt. Barna haja kuszán állt a fején, pár tincs a szemébe lógott. A hasán feküdt, és a takaró ellenére is ki tudtam deríteni, hogy milyen széles vállai lehetnek. Az ágy előtt egy fából készült ajtó volt, a jobb oldalán egy szekrény, a bal oldalán egy plasma Tv. A jobb kezemnél egy íróasztal, amin egy laptop volt, és ennyi. Nem volt más a szobában, csak ennyi. 

Ismét elpirultam, mikor melltartóban és bugyiban találtam magam. A matrac túl oldalán a ruháim pihentek egy kandallón, de csöpögött belőlük a víz. Kicsit jobban szétnéztem, de nem kellett sokat keresgélnem, míg meg nem találtam az ágy végére rakott ruhákat. Egy rövid, farmer nadrág egy pólóval, és egy zoknival. A nadrág túl rövid volt, a póló is jobban kivágott, mint amihez hozzá vagyok szokva, a zokni pedig jó volt. Keresgéltem, hátha megtalálom a gagya többi részét, de csalódnom kellett. De abba biztos voltam, hogy ezeket a ruhákat egy másik lány is hordta, hisz olyan az illata. Még hozzá farkas illat. Ó, persze! A szomszéd falkába lehetek. Willék ezek szerint ide hoztak el, miután elaltattak. Még nem találkoztam velük, csak egy nagy feketével, aki elkapott előlem egy szegény nyuszit, pedig csak játszani akartam vele! Nem lenne szívem megenni, s végig kellett néznem, ahogy szegénykét szétszaggatja. 

Egy nagy levegő után átlépdeltem a matracon, s kinyitottam az ajtót. Egy nappalit kaptam, hét sráccal. 19-től 28-ig lehettek, ami a korukat jellemzik. Talán az egyik lehetett harminc körül. Egyből felismertem a fekete farkast; csak neki volt olyan szeme. A zöldnek legalább száz árnyalatát véltem felfedezni benne, míg a többieknek inkább barna volt. Csak egy embernek volt kék, de össze sem lehetett volna hasonlítani őket. 

- Szia! - Mosolygott kedvesen a kék szemű, míg a fekete farkas úgy nézett, mint ha én lennék az első számú közellenség. - Hogy hívnak?

- M-mo - Motyogtam.

- Hát, Mo, most egy hónapig itt fogsz lakni nálunk, míg nem jön haza a falkád - Felelte a fel nem tett kérdésemre a harminc év körüli, mire a fekete farkas undorodva fintorgott.