Chapter; 4th

Mo Becker:

Az éjszaka nagyon nehezen akartam elaludni, és nem csak Kyle mély horkolása miatt. Nem is volt eszembe, hogy esetleg többen vannak a falkába, míg nem hallottam két farkas üvöltést az éjjel, ami elmehetne a világ legjobb duettének is. Még sosem hallottam az én kiáltásomat, de biztos voltam benne, hogy közel sincs ilyen szép, és össze hangolt, ha én is valakivel énekelek. Az enyém bizinyára hamis, és olyan lehet, mint egy éhes rozmár sírása, szóval nem farkasszerű.

- Mo! - Összerezzentem a váratlan hangra. - Elmegyünk a boltba, mert nincs itthon semmi. Vagy is semmi ehető. Megkérdezném, hogy jönnél, de... - Mason lépett be a szobába a tarkóját vakargatva.

Aprót bólintottam, mielőtt tudatosult bennem, hogy reggel van. Összesen négy órát aludtam. Úgy érzem magam, mint egy zombi, és azzal is találtam magam szembe, mikor a tükörbe néztem. A szemem alatti karikák úgy néztek ki, mint akinek behúztak egyet, és a hajam, istenem! Kész borzalom. De nincs fésűm. Szereznem kell valahonnan, a fiúk úgy is elmentek, most nem fognak így látni. Bár nem is számítana, egy hónap lesz csak, amit velük fogok tölteni, utána nem is fogom őket látni, max farkasként, vagy nyáron össze futunk az utcán, de bármi lehet.

Nyugodtan léptem ki a szobából, de magamba szitkoztam, mikor megláttam a kanapén ülni Harryt. Oké, egyből jobb lett a kedvem, mikor tudatosult bennem, hogy egy szál fekete boxerbe van, ami igen kicsi részt védett, így tökéletes kilátást láthattam finoman kidolgozott testére. A köldökétől lefelé egy szór csík futott le, ami a fekete anyag derekánál ment tovább, és bár szívesen megnéztem volna azt a többi részt, nem szabad. Gyorsan elszégyelltem magam gondolataim miatt, és vettem a bátorságot, hogy a tetszetős szempárba nézzek, amik engem fürkésztek. Uppsz! Lebuktam. Ó, és az az átkozott fésű! Láttam a szórakozottságot gyönyörű tekintetében, miközben a szemeit a hajamra vezette, amiket én az ujjaimmal próbáltam össze-össze kaparászni. Élesen beszívta a levegőt, fészkelődni kezdett a kanapén, majd egy grimaszt vágott.

- Szia - Suttogtam.

Felmorgott, de én nem hagytam annyiba.

- Nem tudom mióta vagy fent, de Kendrickék elmentek a boltba - Köszörültem meg a torkom, hosszú hajam végét kezdtem birizgálni.

- Jó - A szemöldökét ráncolta, még is teljesen tisztán, s egyhangúan válaszolt.

Ez kezdett idegesíteni, pedig életemben most szólt hozzám először. Éreztem, ahogy az eddiginél is jobban pírba szökik az arcom, ami kellemetlenül égette orcámat. Fogalmam sincs, mit kellett volna csinálnom, mondanom, már azt is bántam, hogy megszülettem. Mi a fenéért nem tudtak volna adni egy fésűt, könyörgöm?!

- T-tudnál adni egy...fésűt? - Az ujjaimat tördeltem.

Az ajkaimra haraptam, miközben vártam a reakcióját, és már tényleg azt hittem, hogy ad egy fésűt, amikor felállt, és felém közeledett, de legnagyobb meglepetésemre megragadta a csuklómat, s gyengéden, de még is határozottan kezdett húzni...az üveg ajtó felé. Rossz előérzetem támadt, mikor kinyitotta, és bár próbáltam megtagadni, háromszor akkora volt, és négyszer olyan erős, mint én. Egy sikítás hagyta el a számat, amikor szó szerint kidobott, majd bezárta az ajtót, és nem nézett tovább, egyszerűen vissza ült a kanapéra. A hóban ülve próbáltam felállni, de már éreztem, ahogy készülök átváltozni.

***

Mint most is, egy fél óra volt körülbelül a küszködésem, míg végül egy apró farkasként álltam a terasz mellett a hóba. Pár percet vártam, menekülésre készen álltam, mikor egy göndör srác, smaragdzöld szempárral az ajtón keresztül rám vicsorgott, majd bevágtáztam az erdőbe, kicsi, véres nyomokat hagyva magam után, amik az átváltozásomból maradtak meg.